Pályázati kiírás

Pályázati kiírás a 2024. évre

A Dr. Bodzsár Éva Emlékére Alapítvány létrehozásakor az Alapító célja az volt, hogy elhunyt felesége, dr. Bodzsár Éva antropológus professzor asszony munkássága előtt tisztelegjen és oktatói-kutatói munkájának emléket állítson. Dr. Bodzsár Éva egyetemi oktatóként fontosnak tartotta, hogy a tehetséges hallgatók minden lehetőséget megkaphassanak szakmai fejlődésükhöz, kutatódiákként végzett munkájukhoz. 

Dr. Bodzsár Éva kutatásait az auxológia (biológiai antropológiának a gyermekek növekedési és érési folyamatait tanulmányozó tudományterülete), illetve az auxológiához kapcsolódó társtudományok (pl. orvosbiológia, epidemiológia, sportantropológia) területén végezte. Klinikai szakpszichológusként a gyerekek testi és pszichés fejlődésének kapcsolatát is elemezte. Dr. Bodzsár Éva érdeklődési területe azonban nem korlátozódott az auxológia és társtudományainak kutatásaira. Folyamatosan figyelemmel kísérte a biológia más tudományterületeinek újdonságait, új módszereit és lehetőségeit. A mindennapi élet aktuális, biológiához kapcsolódó kérdései is folyamatosan foglalkoztatták.

Az Alapítvány molekuláris biológia területén végzett kutatási munkába már bekapcsolódott hallgatók tanulmányait támogatja.

2024. évi pályázati kiírás

Pályázók köre

Pályázhat minden olyan magyar állampolgár, akinél teljesülnek az alábbi feltételek: 

  • valamely hazai felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonyban áll,
  • mesterszakos vagy PhD képzésen vesz részt a molekuláris biológia tudományterületeinek egyikén, és
  • igazolhatóan bekapcsolódott egy szakmailag fontosnak ítélt kutatási projektbe.

Az Alapítvány előző években kiírt pályazatainak nyertes hallgatói is nyújthatnak be pályázatot idei támogatás elnyerésére. Ebben az esetben kérjük, vegyék fel a pályázat benyújtása előtt a kapcsolatot az Alapítvánnyal (zsakaia@elte.hu) a benyújtandó dokumentumok egyeztetése ügyében.

Pályázható témakörök

Napjaink molekuláris biológiai problémáinak megértése, megismerése céljából indított kutatások egyikébe bekapcsolódott MSc szakos vagy PhD hallgatók pályázhatnak témáikkal, kutatási terveikkel.

Eredményhirdetés menete

2024-ben két Nyertest hirdet az Alapítvány. A Nyertes 1 millió forint támogatásban részesül kutatásainak támogatására.

A pályázókat email-ben értesítjük az eredményekről, a Nyertest röviden bemutatjuk az Alapítvány honlapján.  

 

Pályázat benyújtási határideje

Az Alapítvány folyamatosan fogad pályázatokat, nincs határidő a benyújtásra.

Pályázati űrlap, kitöltési útmutató,
adatkezelési nyilatkozat

No widgets found. Go to Widget page and add the widget in Offcanvas Sidebar Widget Area.